A minap egy régi gimis osztálytársammal találkoztam. Annyira megörültünk egymásnak, hogy azonnal meghívtuk egymást egy jó kávéra. Érdekes az a tény, hogy vannak jó barátok a középiskolában, és miután kikerültök, szinte semmit nem tudtok az illetőről. Maximum csak annyit, hogy éppen milyen képzést végzett el, vagy hol nyaralt, mit eszik, szóval, amit megoszt magáról, de semmi olyat, ami az emberi kapcsolatotokat erősíti. Most megragadtuk az alkalmat és a régi jó viszony tekintetében, megittuk a magunk kávéját és közbe záporoztak a történetek.

Ami nagyon megragadt bennem, igazából nem tudom miért, az a történet, amit egy túramotorozás alatt esett meg vele. Előtte még megjegyezném, hogy nem szerette sose a motorokat se az autókat, de az egyetemi évek megváltoztatják az embert. Sok új hatás éri itt az embert, aztán lehet, hogy a társasági nyomásra kezd bele valamibe, de az akár az élete is lehet onnantól.

Visszatérve a történetre.

Valahova a Mátrába mentek túramotorozni a baráti társaságával. Kellemes őszi idő volt. Rengeteg színárnyalatban pompáztak a fákról hulló levelek. Egyszerűen mesés volt az egész. Épp az új motoros csizmáját avatta fel ez alatt az út alatt. A lábbelit egy elég megbízható és kifogástalan termékeket forgalmazó üzlethálózat internetes boltjából rendelte. Sportosan elegáns fekete, marhabőr csizma volt, olajálló, dupla gumitalppal, tehát ne megy olcsó mulatság, de elmondása szerint, ha az ember befektet egy jó minőségű lábbelibe, azt maximum csak akkor cseréli le, ha valami új dizájn tetszik meg neki.
A túrát két napra tervezték. Mielőtt útnak indultak volna, lefoglalták a szállást, egy kis vendéglő emeletén, hogy biztosra menjenek. A szállás jobbnak ígérkezett, mint várták, viszont reggel nagyon sietve kellett távozniuk, mert szükség volt az emeletre, de nem indokolta meg a vendéglátós, hogy erre mi szükség, csak annyit mondott, hogy családi ügy. Természetesen nem bánták, mert nagyon jó ellátást kaptak, a vendéglátás minden csínját-bínját ismerték. A reggel elérkezett. A nagy kapkodásban a szálláson maradt a csodacsizma és ezt csak pár kilométerrel később tűnt fel, amikor feltűnt, hogy váltásnál fáj a lábfeje. Nagy kétségbeesés lett úrrá rajta, hisz mi van, ha valaki elviszi, és nem látja többet az a csizmát?! Ezért a túraútvonalat kicsit megváltoztatva, estebéd tájt visszaértek a kiindulási pontra. A csoda lábbelinek nem veszett nyoma, sőt félre is tették és még le is pucolták. Mindezek mellett egy kiadós lakomát is kaptak, így teli gyomorral, hálától megtelve indulhattak haza a túráról.

Nagyon kedves kis történet. Jó hallani, hogy vannak még becsületes, rendes vendéglők. Másikoldalról pedig egyre szimpatikusabbnak tartom a túramotorozást így mondtam, hogy ha legközelebb összefutunk, megbeszélünk egy alkalmat és velük tartok egy kiadós kalandozásra! Igaz még kell jogsi, de a mai világban az a legkevesebb. Fontosabb, hogy a megfelelő felszerelést egy jó webáruházból tudjam beszerezni! J