Nyomja meg a lengést és az erekciót.
Szabó T.
Tartalomjegyzék
Anna január 1, Szabó T. Egy lehajtott vécéfedélen kucorogtam ugyanis, ölemben a füzettel, a tollal, és áhítatosan füleltem a fürdőszoba tenyérnyi ablakán beszűrődő rigódalra. Múzsa volt ez a rigó a javából, spontán és harsány hírnöke egy emelkedettebb létnek, én pedig megbabonázva próbáltam lekottázni, hogy mit mond, … egy magányos, vén rigó a nótáját fújja egyre: ió, trió, trillió, és persze nem jutottam tovább a tanulságnál: élni, dalolni, jaj de jó!
A magányosság és a dal még érthető, de miért vén?
- Szerkesztő:The4kman/Pénisz- és herekínzás – Wikipédia
- This is a print version of story Emlékek by polarbear30 from xHamster.
- Szabó T. Anna: Vers és szenvedély – Szabó T. Anna
- GERE ISTVÁN: ZÚG AZ ÉJI BOGÁR
- Kathrin Röggla: Lekopni.
- A sarki fény B.
Ennek egyrészt hangzásbeli oka lehet: ekkorra már olvastam Tóth Árpád és Szabó Lőrinc fordításait, és ráéreztem a rövid szavak hasznára, másrészt viszont a vénség fogalma nemcsak a bölcsességet idézte meg bennem ami, ugyebár, alapvető rekvizituma a magas költészetnekhanem az idő múlásával is szembesített, mely pedig automatikusan melankolikus, már-már tragikus felhangot kölcsönzött az életörömről harsogó rigónak.
Ma is fel tudom idézni ennek az első versnek az izgalmát, ott, a mellékhelyiség magányában. Durva képek ezek?
A felidézett toronyszoba
Bizony, azok. Mennyire — hogy megint szalonképtelen képpel éljek -: mennyire gyomorforgatónak éreztem volna ezt a hasonlatot a fürdőszobában ülve, amikor még az egyetlen, amit a versírás pillanatában érzékeltem, az emelkedetten, testtelenül szárnyaló rigódal volt — hiszen még sokkalta később is megbotránkoztam Mozart leveleit olvasva, aki, számomra akkor érthetetlen módon, az éteri dallamok komponálása közben állandóan a testi funkciókkal foglalatoskodott, akár egy diadalmasan provokatív kisgyerek.
A költészet létrejöttével kapcsolatban persze sokkal fennköltebb hasonlatok használatosak — bár T. És Eliotnak igaza van, hiszen szerencsés esetben az eredmény nem holmi salakanyag, hanem élő, lélegző, organikus egység.
A jó költőt az különbözteti meg a fűzfapoétától, hogy nem behabzsolja és kiüríti a világot, hanem képes a hosszú hónapokig, évekig, évtizedekig tartó várandósság elviselésére. Vannak elbeszélő vagy drámai költeményekre termett, tartósabb idegrendszerű, robusztus szellemek, akik gondolattá formálják az érzést, remekül nyomja meg a lengést és az erekciót gazdálkodni az általuk feldolgozható anyaggal, és vannak mohó lelkek, akiket a látvány vagy az érzelem lángja gyakrabban megperzsel, sokszor fel is emészt.
A versírás pillanatában azonban egyik sem fegyelmezetlenebb a másiknál, hiszen teljes odaadással kell figyelnie a formálódó szöveg belső akaratára. A születés hasonlatánál maradva: akár a szülő nőnek, neki is meg kell tanulnia elviselni a vajúdás fájdalmát, és rá kell éreznie a helyes légzésre, arra, amit a szöveg magának megkövetel.
Aktív munka ez tehát, mégis teljes odaadást igényel.
Átengedni, odaadni magunkat valaminek, miközben mesteri kézzel formáljuk az alávetendő anyagot — ez egyszerre Éva gyermekszülő kínja és Isten magabiztos kézmozdulata, amint embert formál a földnek porából és orrába leheli az élet leheletét. Éva kiszolgáltatott, nem tudja, ki az, akit megszül: ép lesz-e, milyen lesz a haja, teste, szeme, milyenek a vonásai, mit akar majd tőle és a világtól — az Úr azonban pontosan tudja, mit akar megteremteni: egy lényt a maga hasonlatosságára.
A költőnek is rendelkeznie kell ezzel a biztos mesterségbeli tudással, amellyel a verset minden ízében megformálja, de ugyanakkor tudnia kell, hogy az élet leheletét, azt a titokzatos erőt, az inspirációt, amitől a vers maga is lélegezni kezd, nem ő adja — az egyszerűen megadatik.
Németh Lászlóra hivatkozva Weöres Sándor mondja a Vers születésében, hogy a költő egy idő után megtanulja ki-be kapcsolni ezt az ihletet, akár egy zseblámpát.
Régóta foglalkoztat ez a kép, hiszen a zseblámpa-hasonlat a születés-hasonlat a szöges ellentétének tűnik. Ezen a ponton aztán végképp könnyű összezavarodni: az ihlet az agy világító erekciója, amely, mint láttuk, heves vajúdás is egyben.
Paszternák
A testtelen inspiráció a test nyelvén beszél, alaposan összekeverve a maszkulin és a feminin princípiumokat. Egyvalamiben mégis megegyezhetünk: az ihlet valóban ajzottság, izgalmi állapot, legyen az szülés vagy erekció. De ahogy nem lehet egyiket sem tudatosan, parancsra produkálni, úgy a Weöres által emlegetett elemlámpa sem az ihlet bekapcsolására szolgál, csak a figyelem fénypászmáját irányítja a világra, hogy kiszakítson magának belőle minden megverselhetőt.
